Menu

2020. június 08., hétfő.:

Tananyag: szabadon választott mozgásos feladatok

 

Kedves gyerekek!

Elérkeztünk a célegyenesbe, már csak egy hét és véget ér a tanév, ezzel együtt ez a különleges oktatási rend, amit az előző három hónapban több-kevesebb sikerrel próbáltunk megvalósítani. Eddig kereken 50 testnevelés órát próbáltam nektek „átadni”, remélem, hogy nem csak haszontalan időtöltés volt az órák megtervezése és leírása, bízom benne, hogy mindenki megtalálta benne a maga kedvencét.

Azt csak ti tudjátok, hogy mennyire szorgalmasan és milyen rendszerességgel hajtottátok végre a kiadott feladatokat, az biztos, hogy aki azért vette a fáradtságot annak lényegesen könnyebb dolga lesz az őszi újrakezdésnél, ellenben azokkal, akik nem nagyon erőltették meg magukat. Ez természetesen nem csak a testnevelésre igaz. 

Utolsó hét révén újabb feladatokat már nem szándékozom nektek kiadni, mondjuk úgy, hogy szabad a vásár. Válogassatok az elmúlt 50 óra anyagából, vegyétek elő azokat, amik esetlegen jobban megnyerték a tetszéseteket, vagy csak egyszerűen töltsétek ki az időt aktív mozgással, játékkal, ház körüli munkával. Ha iskolába járnánk, akkor tudjátok, hogy utolsó héten már ott is a játéké lenne a főszereplő az órákon.

A napi feladatokat azért még érdemes lesz megnézni, mert továbbra is osztanék meg veletek érdekes történeteket a sport világából.

A héten még fogtok kapni egy jegyet testnevelésből. Mindenkit le fogok osztályozni a digitális tanrend alatt elvégzett munkája alapján, nevezzük ezt „órai munkának”. Hogy ez mit jelent? Csak annyit, hogy folyamatosan felírtam, és táblázatba szedtem a visszaküldött testneveléssel kapcsolatos tartalmakat. Ezek tartalmaztak kötelezően visszaküldendő anyagokat (lásd tesztek), és nem kötelező dolgokat, ilyenek voltak például, ha valaki küldött egy képet, vagy videót, vagy éppen elkészítette és visszaküldte az aktivitási táblát. Ez alapján fogom összeállítani az osztályzatokat. Jeles osztályzatra az számítson, aki a kötelező dolgok mellett más anyagokat is küldött. Aki a kötelező dolgokat sem teljesítette, az értelem szerűen túl jó jegyre ne számítson. Ha valakinek még így is kevés jegye lenne az év végi osztályzat kialakításához, akkor sincs gond, hiszen volt egy kötelező tesztünk, amit leosztályoztam, de aztán ezek a jegyek ugye nem kerültek be a naplóba. Akiknél szükséges ott ez az érdemjegy is be fog kerülni az osztályzatok közé.

Szóval azért nézzetek még bele a napi tesiórai feladatokba még az utolsó héten is, mert egy-két érdekességet még megosztok veletek a sport világából, és természetesen továbbra se hanyagoljátok el a mozgást!

Egészségetekre!

Go to top