Menu

 

“Fa nélkül egy fillért sem ér a táj.

S üres a fa, ha nincs rajta madár.

Én azt hiszem nem kelne föl a nap,

Ha nem lennének fák és madarak.”

madarak és fák napja

1902. május 19-én, Párizsban egyezményt kötöttek az európai államok a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. 1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon először a madarak és fák napját, amelyet az 1906. évi I. törvénycikk szabályozott. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő: évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a tanulókkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse.1996 óta kormányrendelet alapján a Madarak és fák napját május 10-én (hétfőn) ünnepli majd az ország.

 

A közelgő Madarak és fák napja alkalmából fotózásra invitállak, hogy külön-külön, de mégis együtt emlékezzünk meg fontosságukról, ahogy azt a fenti vers is elmondja.

Ha van kedved, készíts a mobiltelefonoddal a környékeden vadon élő madarakról, és számodra kedves, vagy szépnek tartott fáról egy-egy fotót! Járj nyitott szemmel! A gólyák, fecskék már megérkeztek településünkre, de ha nagyon ügyes vagy, fekete rigót, házi verebet, vagy énekes madarat is fotózhatsz. Ha még nincs kedvenc fád, hát keress egyet! Lehet az a nagymama diófája, ami alatt hűsölni szoktatok, vagy egy finom gyümölcsöket termő gyümölcsfa, esetleg egy szép, magas fenyő is akár.

A képek készülhetnek az udvaron, ablakból, erkélyről, vagy akár séta közben, a telefon technikai lehetőségeit kihasználva. Légy kreatív! Szerkesztheted a fotódat, készíthetsz montázst, írhatsz rá, tehetsz rá szmájlit is, a kreativitásodra bízom.

 

Kisfilm: https://www.youtube.com/watch?v=5AabNnjTdSo

 

Jó szórakozást kívánok!

Go to top