Menu

Az előzőekben Radnóti Miklóssal ismerkedhettél meg, online órán is beszéltünk róla, verseiről.

Megbeszéltük, hogy irodalmunk egyik leghányatottabb sorsú költője, aki életével és munkásságával mégis a tankönyvekbe került. Legtöbbször csak társadalmának áldozataként és a legtragikusabb sorsú költőnkként emlegetik, akit még a haláltáborban is annyira hajtott az alkotási vágy, hogy éjszaka, pihenés helyett, vagy éppen menet közben ontotta magából gyönyörű költeményeit. De ki volt ő valójában? Nézzünk 7 tényt Radnótiról, amelyet illik tudnod:

 

1. Születésekor édesanyja és ikertestvére meghalt, ami mély sebet hagyott a lelkén.

Számos műve hordozza ezen időszaka motívumait, ilyen például az Ikrek hava című alkotása. Édesapja, a költő 13 éves koráig élt. Nevelőanyját, aki saját fiaként szerette Radnótit, Auschwitzban gyilkolták meg, ahogyan Ágnes nevű féltestvérét is.

 

2. Zsidó származásúként született, Glatter Miklós néven.

Későbbi nevét ő maga választotta, nagyapja szülőfaluja, Nemesradnót után. A hatóságok azonban így nem ismerték el, ezért kezdetben a Radnóczi Miklós nevet volt kénytelen használni.

 

3. Szegeden diplomázott és doktorált, summa cum laude értékeléssel.

Ami azt jelenti, hogy szakdolgozata és államvizsgája, doktori értekezése jeles lett, illetve az egyetemi évek alatt az összes teljesített tantárgy szigorlata 4,51 fölötti átlagú volt.

 

4. 1935-ben vette feleségül fiatalkori szerelmét, Gyarmati Fannit.

Az asszony a költő halála után is hűséges maradt, sosem ment férjhez újra. Első, közösen bérelt egyszobás lakásukban élt, egészen 102 éves korában bekövetkezett haláláig. Mindent úgy hagyott, ahogy az 1944-ben, Radnóti halálának évében maradt. Az asszony naplói a 2010-es évek közepén jelentek meg, és nagyon sok érdekességet elárulnak kettejük kapcsolatáról. Azonban a lapokon hiába volt Radnóti a főszereplő, életében sohasem olvashatta felesége sorait.

 

5. 1938-től kezdve többször is behívták munkaszolgálatra.

Hónapokat töltött úgy, hogy gyárakban robotolt, csak hivatalos közbenjárás árán sikerült kiszabadítani. 1942 nyarán azonban újabb behívót kapott. Barátai, ismerősei ekkor aláírásgyűjtésbe kezdtek kiszabadítása érdekében, sőt a költő 1943-ban a budapesti Szent István Bazilikában meg is keresztelkedett, ám sajnos ez sem segíthetett rajta.

 

6. 1944-ben élete utolsó munkatáborába Borba vezényelték.

Ez alatt az idő alatt született többek között a Tétova óda, a Hetedik ecloga, vagy az Erőltetett menet. Augusztus végén a tábort felszámolták és az ott élő, mintegy 3200 zsidót elindították a határ felé. Két csoportban indultak. Radnótinak sikerült a másodikból átkerülnie az elsőbe, mert a foglyok között az a pletyka terjedt, hogy az első csapat megmenekül. Később kiderült, hogy ennek pont az ellenkezője volt igaz, hiszen a második csoportot néhány nappal később egy szerb partizáncsapat felszabadította. A költő és társai egészen a Győr melletti Abda községig jutottak, ahol viszont november 9-én mind a 22 foglyot agyonlőtték.

 

7. A tömegsírt, ahova Radnóti került 1946 nyarán találták meg,

Ekkor azonosították az ő holttestét is, a zsebében talált fekete kis könyv, úgynevezett bori notesz alapján, amibe a tábor ideje alatt a költeményeit írta.

 

 

Ma ismételj! Nézd át az életrajzát! Írd le a kiemelt 7 mondatot a füzetedbe!

Olvasd át újra a verseit és az azokhoz kötődő elemzést, vázlatot!

  • Nem tudhatom – Memoriter, tanuld meg!
  • Hetedik ecloga
  • Razglednicák

Oldd meg a munkafüzeted 61. oldalán az 1., és 3. feladatot; a 62-64. oldal feladatait!

 

Jó munkát kívánok!

Go to top