Menu

2018. október 16-19.

Először Erdély kapujában a Királyhágónál álltunk meg. Ezt követte Bánffyhunyad, ahol megnéztük a református templomot. Elsősorban a mennyezetén található kazetták mintázatáról, a megelevenedett bibliai jelenetekről, a templom történetéről, a helyi emberek életéről és a helyi szokásokról esett szó. Ezek után Torockószentgyörgyre mentünk, ahol felsétáltunk a hegyre a várromhoz. Miután szétnéztünk a magasból, visszaindultunk a buszhoz, ami Torockóra vitt minket. Ott az összegyűjtött tárgyak, és egy tárlatvezető segítségével a helyi múzeumban ismerkedtunk Torockó és környékének múltbéli értékeivel, érdekességeivel. Végül szállás felé vettük az irányt, ahol finom vacsorával vártak, majd elfoglaltuk a szobáinkat és zuhanyozás után fáradtan zuhantunk ágyba.

Másnap reggeli után elindultunk Tordára a sóbányába. Itt az idegenvezető mesélt a bánya keletkezéséről, a sókitermelés folyamatáról a sóbányászat egykori jelentőségéről. A bányából a Tordai hasadékhoz mentünk. A hasadékban sétálva kerestünk Szent László-pénzt, aminek valós és legendás eredetét is átbeszéltük. Elfáradva, de élményekkel gazdagon tértünk vissza a szállásra, ami Torockón volt.

Harmadik nap reggeli után Mátyás király szülővárosába indulunk. Első utunk a Házsongárdi-temetőbe vezetett. Nagyon sok általunk is ismert híres embert temettek erre a helyre. Felolvastuk Dsida Jenő sírfeliratát.Majd elhelyeztünk egy emlékszalagot Apáczi Csere János sírkövére. Ezt követően Mátyás király szülőházához mentünk. ahol felelevenítettük a Kolozsvári bíró történetét is. Eztán átsétáltunk a főtérre, ahol emlékszalagot helyeztünk el a Mátyás szobor egyik részén. A kolozsvári városnézést Körösfő követte, ahol megnéztük a református templomot, mely előtt csoportokban népdalokat énekeltük, majd a helyi népművészettel ismerkedtünk., megcsodáltuk a helyi hímzett terítőket, és készítésükről informálódtunk. Estére érkeztünk Nagyszalontára a gyermekotthonba, ahol itt élő magyar gyerekekkel találkoztunk Vacsora után előadtuk bemutatkozó műsorunkat. Gyorsan elszállt az este, mindannyian jól éreztük magunkat.

Negyedik napon reggeli után összecsomagoltunk és elindultunk Nagyszalonta érdekességeinek felkutatására. Első állomásunk az Arany- porta volt, majd a Csonka toronynál folytattuk az Arany János köré kialakított kultusszal való ismerkedést. Arany szülőházának hasonmása korabeli bútorokkal, tárgyakkal, ruhákkal mutatta be az akkori életet. Az Arany János Emlékmúzeumban a múzeum igazgatója interaktív irodalomórát tartott Arany János életéről. Ezt követően átsétáltunk a parkba a Kossuth-szoborhoz, ahol elhelyeztünk egy emlékszalagot, hogy tisztelegjünk iskolánk névadójának emléke előtt.

Dél körül érkeztünk Nagyváradra, ahol egy városnéző túrán vettünk részt. Felelevenítettük Ady Endre írói munkásságát, benéztünk a Saspalotába, a Holdas templomba, a Szent László Bazilikába. Sétáltunk még egyet a Püspöki palota kertjében, majd a Kannonok sor előtt felszálltunk a buszra, és elindultunk haza, a mi kis városunkba.

 

 
 
Go to top