Menu

A helyesírási alapelveink közül már az elsőt megtanultad, a kiejtés elvét.

Most a második helyesírási alapelvvel ismerkedhetsz meg, a szóelemzés elvével.

A SZÓELEMZÉS ELVE

Biztosan emlékszel rá, hogy a mássalhangzótörvények közül nem mindegyiket jelöljük írásban. Ha egy szóban szerepelnek, meg kell keresni a szó elemeit (a szótőt és a toldalékokat) ahhoz, hogy helyesen tudjuk leírni a szót. Ezeket a szavakat tehát nem úgy írjuk, ahogy ejtjük. Például: bátyja, egészség. A szóelemzés elve azt jelenti, hogy a szavak elemeit is figyelembe kell venned az írás során, és ez a kiejtés elvét is háttérbe szoríthatja. Említettük már, hogy a magyar helyesírás értelemtükröző. Ez ennél a helyesírási elvnél különösen fontos. Például az egészség szó helyesírása tükrözi, hogy a szó jelentése az egész szó jelentésén alapul.

A leckét a tankönyved 90. oldalán találod.

Írd fel a címet a füzetedbe, és másold le az alábbi vázlatot!

Cím: Szóelemzés elve

A szóelemzés elve azoknak a szavaknak a helyesírásánál segít, amelyeket nem úgy írunk, ahogy ejtünk.

A szóelemzés elve szerint a toldalékos szavak és az összetett szavak nagy részét úgy írjuk le, hogy bennük a szótő és a toldalékok, illetve az elő-és utótag eredeti alakja világosan felismerhető maradjon. Például azokban a szavakban, amelyekben van:

Részleges hasonulás pl.: vasgolyó, nyelvtan, patakban, színpad

Írásban jelöletlen teljes hasonulás pl: éljen, vitézség

Összeolvadás pl.: zöldség, szabadság

Rövidülés pl: tollbamondás

Kiesés pl.: mindnyájan

Nyúlás pl.: lesz, együtt, kisebb

Hiátustörvény pl.: fiam

Toldalékos szónál mindig meg kell keresni a szó tövét, azaz a toldalékot le kell választani. Összetett szónál külön tekintjük az előtagot és az utótagot.

TOLDALÉKOS SZÓ = SZÓTŐ + TOLDALÉK

ravaszság = ravasz + -ság

ÖSSZETETT SZÓ = ELŐTAG + UTÓTAG

vasgolyó = vas + golyó

Folytasd a toldalékolást a füzetedbe a példa alapján!

ravasz

ravaszság

gonosz

 

rövid

 

bolond

 

fáradt

 

kert

kertje

part

 

híd

 

kín

 

folt

 

ad

adsz

üt

 

fut

 

süt

 

véd

 

egy

egyszer

két

 

öt

 

hat

 

nyolc

 

mond

mondjon

ad

 

alszik

 

szed

 

fürdik

 

fest

fesd

nyit

 

köt

 

lát

 

hallgat

 

Jó munkát kívánok!

Go to top